Kevés nő elégedett a melleivel. Akadnak, akik túl kicsinek, míg mások túl nagynak találják (ez utóbbi a jóval ritkább eset). Nem meglepő tehát, hogy a mellplasztika, ezen belül is a mellnagyobbítás az egyik leggyakoribb esztétikai sebészeti műtétnek számít.

A mellnagyobbításról számtalan, egymástól merőben eltérő híresztelés látott már napvilágot. A bulvársajtó és a kereskedelmi televíziók ontják a szenzációsabbnál szenzációsabb "híradásokat" a témával kapcsolatban. Természetesen a példányszám ill. a nézettségi mutató az első, ez pedig nagyon gyakran sajnos az objektív és pártatlan tájékoztatás rovására történik. A mai világban sokkal kevesebb embert érdekel, ami szép és jó, mint ami borzalmas és rémisztő. A mi célunk pont az, hogy azt az űrt, amelyet ebben a témakörben a tárgyilagos, hiteles és szakszerű tájékoztatás hiánya jelent, megpróbáljuk betölteni.

Mindenek előtt felmerül
a mellimplantátum garancia kérdése:

Mindenképpen érdemes utána nézni, hogy a gyártó cég a saját honlapján mit ígér garancia ügyben, mert a legtöbb európai ország termékfelelősségi törvénye szerint végső soron a termék által okozott kárért őt terheli a kártérítési kötelezettség, függetlenül attól, hogy mit ígér (ígérget) a magyarországi forgalmazó.
Természetesen az sem mindegy, hogy mekkora és milyen tőkeerős a gyártó cég.
Három gyártó gyárt a világon évente egyenként 200.000 darabnál több implantátumot:
Eurosilicone, Allergan (Inamed), Johnson&Johnson
Mindhárom egyébként amerikai tulajdonban van, ha ez megnyugtat valakit!
(Viszont szegény észak-amerikaiak már nem büszkélkedhetnek szilikon géllel töltött mellimplantátum gyártással hazájukban.)
A többi gyártó a fenti számnak töredékét állítja csak elő évente. Ez nem jelenti persze azt, hogy feltétlenül "köztudottan rosszabb minőségű" mellimplantátumokat gyártanának, de azért az bizonyosan jelent valamit, hogy valami 200 ezernél több példányban vagy 20.000, netán 5 - 10 ezres nagyságrendben kel el világszerte.
A gyár méretének és az eladott mennyiségnek inkább a tőkeerősség szempontjából van jelentősége. Persze az sem mindegy, hogy van-e felelősségbiztosítása a gyártónak és ha van, akkor milyen összegű az. A kisebb gyártóknak nemigen van ilyen (ezért nincs aki fizessen, ha a kis cég csődbe megy).

Az emlődaganat kérdése:
A múltban gyakran vontak párhuzamot az utóbbi évtizedekben egyre gyakoribb emlődaganatos megbetegedések és az emlőnagyobbító műtétek (szilikon mellimplantátum beültetésével) gyakorisága között, ám ezek az állítások orvosilag utóbb egyáltalán nem igazolódtak.
A daganatot valójában az életmód, a környezeti ártalmak, a stressz és genetikai adottságaink alakítják ki.
Kiderült ráadásul még az is, hogy a szilikon mellimplantátumokat hordozó egyedek ritkábban haláloznak el rosszindulatú emlődaganat következtében, mint azok, akiknek nincs szilikon mellimplantátum az emlőiben. Ez persze még szenzációs hír is lehetne a bulvársajtó számára, mondván, hogy a szilikon mellimplantátum csökkenti az emlőrák kialakulásának esélyét. ersze itt szó sincs ilyesmiről, csak arról, hogy az emlőnagyobbító műtéten átesett egyén rendszeresen jár orvosi kontroll vizsgálatra, ahol egy esetleges rosszindulatú emlődaganat is sokkal korábbi (tehát még gyógyítható stádiumban !!!) diagnosztizálásra kerülhet. Aki pedig nem esett át ilyen jellegű műtéten, az értelemszerűen nem is jár rendszeresen műtét utáni kontroll vizsgálatokra.

Menjünk tovább,
a szilikonallergia kérdése:
nem létezik szilikonallergia, sem szilikon-betegség vagy mérgezés. A szervezetben minden oda bekerült idegen testre immun-válaszreakció lép fel, de ez nem azonos az immunbetegséggel. Fontos tudni, hogy a szilikon implantátum nincsen káros hatással még a terhes anyára és a szoptatott csecsemő egészségére sem. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a legtöbb csecsemőknek szánt cumi ugyanabból az orvosi tisztaságú szilikonból (medical grade silicone) készül, mint az emlőimplantátumok.

Kórházi fertőzés:
Mivel az implanátum beültetése csak műtét útján lehetséges, és mivel egyes kockázati tényezőket még pl. egy vakbélműtét esetén sem lehet százszázalékosan elkerülni, természetesen ez esetben is vannak azért kockázatok. Ilyenek például a kórházi fertőzések, amelyek a világ bármely országának, bármely korházában előfordulhatnak (persze nem egyforma valósínűséggel illetve gyakorisággal!), hiszen minden műtétnél valamennyi kórokozó mikroorganizmus óhatatlanul bekerülhet a szervezetbe, ahol gennyes gyulladást okozhat, de nem mindegy, hogy mennyi és mennyire virulens. Ennek előfordulási valószínűsége rendszeres és alapos fertőtlenítéssel és a kórházi higiénes szabályok szigorú betartásával egészen minimálisra csökkenthető.

Ezeknél az esztétikai műtéteknél a plasztikai sebésznek egyébként is fokozottan kellene ügyelnie a biztonságra, hiszen a beavatkozás előtt egy egyébként teljesen egészséges ember szervezetéről van szó, amit gondatlanságból megbetegíteni súlyos hiba lenne.

Minőségbiztosítás a mellimplantátum gyártás minden fázisában:
Ami az emberi szervezetbe beültetésre kerülő implantátumokat illeti, a gyártási folyamat közben és végén rendkívül
szigorú minőségellenőrzésnek vetik alá (kattintson ide!).

Ugyanez igaz természetesen a szilikon implantátumokra is, legalábbis a legnagyobb európai gyártó üzemeiben (EUROSILICONE). Érdemes rákérdezni a plasztikai sebésznél, hogy milyen implantátumot ültet be, olyat amire "lifetime", azaz életre szóló garanciát biztosít a tőkeerős gyártó (és nem a kis magyar kft.), vagy olyat, ami esetleg tíz- húszezer forinttal olcsóbb, de ha baj van akkor jobb nem reklamálni.

Általános vélemény, hogy a szilikon-zselé közelíti meg legjobban az emlő természetes állagát. A szilikon igen érdekes anyag: a szilárdtól a folyékony halmazállapotig minden formában előállítható.

A legelső szilikon mellimplantátumok teljesen sima falúak voltak, majd hogy a tokképződést (ami az esetek elenyésző részében ugyan, de akkor viszont elkerülhetetlenül fellépő kellemetlen szövődménye a beavatkozásnak) 4-5 százalékról 1-2 százalékra szorítsák le, megjelentek a nagyon finoman rücskös, szaknyelven textúrált felszínű szilikon betétek.

A 15-20 évvel ezelőtt kirobbant szilikon-hisztéria után a kutatók és az orvosok elkezdtek más irányba is tapogatózni. Számos új anyaggal kísérleteztek, többek között növényi olajakkal (pl.: szójaolaj), amelyekről hamar kiderült, hogy esetleges szervezetbe jutásuk rendkívül súlyos gyulladásos reakciót válthat ki, ezért aztán az ilyen implantátumokat egytől egyig ki is kellett operálni(!).

Léteznek fiziológiás sóoldattal töltött mellimplantátumok is, de ezek tapintása nem természetes és általában idővel leeresztenek. A szilikonhoz hasonló molekulaszerkezetű és sűrűségű anyaggal (pl.: hydrogél) töltött protézisek sem váltak be, mert nem olyan élethű a tapintásuk, és ha a betét belsejébe bejut valami kórokozó baktérium, akkor annak kiváló táptalajt jelenthet, vagyis egyszerűbben fogalmazva az ott bent vidáman elkezd szaporodni, ami bizony egy időzített bomba a hordozója számára.

Aztán az is előfordul, hogy a nagy konkurencia harc hevében egyes gyártók arra ragadtatják magukat, hogy komolytalan és szakmailan megalapozatlan szenzációs újdonságokat próbáljanak bedobni a köztudatba (pl.: titánium bevonatú mellimplantátumok, aszimmetrikus mellimplantátumok, stb...). Ezekről aztán általában nagyon hamar kiderül, hogy komolytalan "újítások" és csak arra szolgálnak, hogy a gyártó és forgalmazói nagyobb bevételre tegyenek szert.

Bebizonyosodott tehát, hogy az újdonságokkal nagyon nagyon kell vigyázni, hiszen: az emberi szervezet mire hogyan reagál, az csak hosszú évek múltán derül ki.

Ma már biztosan tudjuk, hogy
a szilikon abszolút szövetbarát anyag,
így nem vált ki antitestképződést (a szervezet természetes védekező mechanizmusának reakcióját), és soha nem lökődik ki. A beültetés után azonban a szervezet minden esetben védőtokkal (orvosi szakzsargonban: capsula) veszi körül a szervezeten kívülről bekerült anyagot, így még a teljesen szövetbarát szilikon implantátumot is. Nagyon ritka esetben előfordulhat, hogy a tok megmerevedik, tapintásra érzékennyé válik. Ilyenkor az orvos általában tokkal együtt kiveszi a beültetett anyagot, és új implantátumot helyez be.

Nincsenek szigorú határok műtéti technikák és eljárások között. A szubjektivitás itt is érvényesül: minden implantátumnak és műtéti technikának megvannak az előnyei és hátrányai. A megfelelő szilikon implantátum (mellimplantátum, vádli implantátum, fenék implantátum, orrimplantátum, állimpluntátum, stb.) kiválasztását bízzuk nyugodtan az operáló sebészre, ne mi szabjuk meg, hogy mekkorát és milyen formájút helyezzen be. A plasztikai sebésznek ebben valószínűleg nagyobb gyakorlata van, mint nekünk.

Ha a mellimplantátumot a mirigyállomány alá ültetik, a mell szép formájú lesz, de hamar megereszkedhet. Az izom alá ültetett implantátum tartósabban megőrzi a helyzetét, de esetleg az esztétikai eredmény egy kicsit kevésbé jó, ha pl. a páciens mellizomzata fejlettebb az átlagnál.

A beültetés történhet az emlőbimbó körüli, hónalji, illetve emlő alatti metszésből. Az emlőbimbó körüli metszés szép heg esetén szinte észrevehetetlen, hiszen a bimbóudvar környéke amúgy is eltérő színű. Ez viszont csak relatíve nagy emlőbimbók esetén lehetséges módszer. A hónaljvágatban viszont ugyan rejtve marad a heg, de szövődmények léphetnek fel, ezért a leggyakoribb műtéti hely a mell alatti redő. Ebben az esetben egy 3-4 cm-es metszést kell ejteni, mert ezen a résen a jó minőségű legnagyobb implantátum is beültethető.

Arra azonban már nem árt rákérdezni, milyen garanciát biztosít a gyártó arra az esetre, ha bármi probléma merülne fel az implantátum hibájából! Vajon valóban a minőség a fő szempont vagy csak az olcsóság a imellmplantátum operáló sebész általi kiválasztásnál?

A sebgyógyulás nagyban függ a páciens adottságaitól, bőrtípusától, korától. Magyarországon a lakosság négy-öt százalékának van veleszületett hajlama a kóros, keloidos (ill. hipertrófiás) sebgyógyulásra ill. hegképződésre. A varratszedés után azonnal elkezdett polisziloxán tapasz vagy kenőcs (www.hegesedes.hu) kezelés hatására 99%-os biztonsággal elkerülhető ez a kellemetlenség. A már kialakult hegek is kezelhetőek polisziloxán tapasszal ill. kenőccsel, mely kezelés sikeressége elsősorban attól függ, milyen friss a heg. Minél frissebb, annál valószínűbb, hogy hat a tapasz vagy a kenőcs, azonban a már kialakult hegek kezelése sokkal hosszadalmasabb, mint a megelőzés. A költségesebb lézeres és egyéb kezelésekkel (pl.: szteroid injekciózás) is csak halványíthatók, de el már nem tüntethetők a megvastagodott hegek. Nagyon fontos lenne tehát, hogy minden sebész gondoljon a varratszedés utáni hegtúlburjánzás (hipertrófia) elleni megelőző kezelésre, mivel hiába lesznek gyönyörűek és természetesek az új formát öltött emlők, ha a műtéti hegek miatt takargatni kell azokat. Sajnos még manapság is gyakran előfordul az, hogy az új keblek gyönyörűek és senki meg nem mondaná, hogy némi orvosi beavatkozásnak köszönhetőek, ha nem lennének láthatóak a hegek, amelyek időnként akár kifejezetten csúnyák is lehetnek.

A másik probléma az lehet, hogy megfelelő és speciálisan az ilyen jellegű műtétekhez kifejlesztett kompressziós melltartó hiányában a beültetett implantátumok a műtétet követő egy-két hétben elmozdulhatnak. Sokszor a sebész azt ajánlja a páciensének, hogy vegyen egy egyszerű sport melltartót és viselje azt a műtét után 4-6 hétig. Ez még mindig jobb, mint a semmi, de ennek eredménye az lehet, hogy az egyik implantátum egy-két centiméterrel lejjebb ill. feljebb fixálódik, mint a másik. Ezért ez nagyon ostoba és rövidlátó és persze leginkább érthetetlen módja a spórolásnak, főleg, hogy egy ilyen műtét ára 650.000 és 1.500.000 Ft között mozog és egy speciálisan erre a célra kifejlesztett melltartó ára csupán 10-12 ezer Ft.

A műtét egyébként mindig altatásban történik és amennyiben nem lép fel komplikáció, a műtét utáni napon el lehet hagyni a klinikát. Az első napokban kellemetlen feszülés érezhető, de ez a fájdalom napról napra csökken. Néhány hét alatt teljesen hozzá lehet szokni az új mellekhez, és fokozatosan vissza lehet térni a korábbi életvitelhez.

Végezetül ezt a
néhány előtte-utána
képet azonak a férfitársaimnak a figyelmébe ajánlom tisztelettel, akik azt szokták nyilatkozni entellektüel társaságban, hogy:
"Én jobban szeretem azt, ami természetes."
Na én is, például vörösborban, sajtban, stb... Ciciben speciel én a jobboldali oszlopra szavaznék.

Azt mondta erre egy híres magyar plasztikai sebész, hogy biztosan másképp nyilatkoznának erről kérdésről ezek az urak, ha minden alkalommal, hogy gyermeknemzésre is alkalmas tevékenységet folytatnak, fél centivel megrövidülne a nemi szervük (ez utóbbi szerv megnevezésére valójában a neves szakember egy másik kifejezést használt).

Nem igaz, hogy a szilikonos cici csak természetellenes lehet, sőt ilyen csak akkor fordul elő, ha a sebész enged a páciens vagy még gyakrabban a páciens barátjának és a hosszas unszolás hatására belemegy az irreálisan nagy szilikonlabdák beültetésébe. Ági és kedvese szerencsére csak szép, arányos és természetes ciciket szeretett volna.

---

Ezt lehet, hogy talán már nem kellett volna...
innentől már csak erős idegzetűeknek és nagykorú felügyelete mellett ajánlom a további tanulmányozást!
Persze vannak extrém kirívó esetek is. És egyre gyakrabban sajnos. Hazánkban is előfordulnak ilyen esetek, de ez most nem nálunk történt.
Sheyla Hershey neves sztármodell és családanya is egyben (legalábbis nemrégiben kislánya született).
Ő bizony elhatározta 2009. januárjában, vagyis éppen egy esztendeje, hogy bekerül a Guinness rekordok könyvébe, ha törik, ha szakad a dereka a nagy súlytól. Bizony itt már nem kis súlyról van szó ugyanis. Állítólag egyenként 5000 köbcentis, azaz 2 darab 5 literes (5 kilogrammos!) implantátumot ültetett be neki egy brazíliai sebész, mivel sem Európában, sem az USÁ-ban már nem merte elvállalni senki kilencedjére az emlőnagyobbítást. Ami nagy szó, mivel jó pénzért ugyebár...

Dr. Kalmár Miklós